|
|
|
| Fortuna rádió | |
| | | A rádióról | A Fortuna rádió a régió egyik legnépszerűbb médiuma.
Sikerünket annak köszönhetjük, hogy hallgatóinkkal közösen nyitottak vagyunk a világra, mégis fontosnak tartjuk a hagyományos értékeket ápolását, és ez közösséggé formál bennünket.
Rádiónk indulása 1995. március 1-jéhez kötődik. | Már a kezdetekkor úgy gondoltuk, hogy hallgatóink szórakoztatása és tájékoztatása egyaránt fontos. Az országos események mellett rendszeresen beszámolunk a helyi hírekről is, jelen vagyunk vételkörzetünk kulturális-, politikai- és sportrendezvényein, igyekszünk bemutatni tágabb környezetünk legérdekesebb személyiségeit.
Hallgatóink mindezt nagyra értékelik.
Az évek során ezért hallgatói táborunk egyre bővül, már távolabbi településeken is rádiónkra hangolnak.

Szlogenünk: Fortuna: a mindennapok ritmusa.
Ezt leghűségesebb hallgatóink valóban így is gondolják. Gondosan szerkesztett változatos zenékkel, lendületes stílusban kellemes kikapcsolódást nyújtunk.
E mellett a naponta többször jelentkező hírműsorainkban percre pontosan informáljuk hallgatóinkat a fontosabb országos és helyi eseményekről.
Estére kicsit visszavesszünk a ritmusból, és változatos közéleti-, portré-, kulturális-, és vallási magazinműsorokkal tartalmas beszélgetéseket ígérünk.
A Magyar Gallup Intézet által készített közvélemény-kutatási adatok szerint, rádiónk évek óta stabil 30%-os hallgatottságot mutat, mely túlszárnyal minden helyi és országos rádiót.
Műsorainak úgy szerkesztjük, hogy minden korosztály megtalálja a számára kedves témákat és zenéket.
| | | | | | |
|
|
|
|
| | | | | 09:37 | Belmondo - Mikor? | | 09:31 | Pink - It's All Your Fault | | 09:28 | Sophie Ellis - Bextor - Catch You | | 09:24 | One Republic - Feel Again | | 09:20 | Crescendo - Titok | | 09:17 | Michael Gray / Steve Edwards - Somewhere Beyond | | 09:12 | Kelly Clarkson - People Like Us | | 09:09 | Bruno Mars - Count On Me | | 09:05 | Duffy - Warwick Avenue | | 08:55 | Village People - In The Navy |
|
| 09:41 | The Kooks -- Junk Of The Heart (Happy) | | 09:44 | Kid Rock -- Born For Free | | 09:48 | Csézy -- Láthatatlan Híd (Remix) | | 09:52 | Cee-Lo Green / Wiz Khalifa -- Bright Lights Bigger City | | | | | | | | | | | | |
|
|
| | | | | | | | | partnereink | |
|